Cori-Kör Alapítvány

Korcsolyaoktatás, tehetséggondozás, testi-lelki egészség gyerekeinknek

Gyereksport edzői szemmel

A gyereksport legyen örömforrás!

Egy "tuti gyakorlat"Sokan azt gondolják, hogy léteznek tuti gyakorlatok, amik egy gyereksport edzésen mindig beválnak. A személyes tapasztalatom azonban az, hogy maximálisan gyerekfüggő, hogy mi a tuti gyakorlat! Azt hiszem, hogy edzőként a hivatásunk egyik legnehezebb és egyben legszebb része, hogy a repertoárunkból milyen érzékkel tudjuk kiválasztani az adott csapat, vagy akár csak egyetlen gyermek sportoló számára az adott pillanatban legmegfelelőbb feladatot. Így aztán rendszeresen fejtörést okoz, ha megkérdezik tőlem, mit szoktunk csinálni edzésen. Több jó válasz is létezik erre, de nem feltétlenül ezekre számít, aki a kérdést felteszi.

A kisgyerekekkel foglalkozó edzéseken elsősorban azt szeretnénk elérni, hogy a sport, a rendszeres testmozgás örömet jelentsen a gyerekek számára, ami így később belső indíttatásból egy életen át a mindennapjaik megkérdőjelezhetetlen részévé válik. Az edzés legyen örömforrás a gyerekeknek!Egy sport klub teljes létszámához képest általában viszonylag alacsony azoknak a gyerekeknek a száma, akik végül profi sportkarriert futnak be, de megítélésem szerint nem csak a szabadidő sportban, hanem a profi sportoló számára is elengedhetetlen, hogy a biztos alapot a mozgás öröme jelentse.

Ha ezt nem sikerül elérni, akkor valamit nagyon elszúrtunk a kezdet kezdetén, és ez sajnos valós veszély, amire számtalan példát láthatunk a mai utánpótlás és felnőtt sportban egyaránt.

Visszatérve az eredeti kérdésre, hogy „mit szoktunk csinálni edzésen”, a következőket tartom a legfontosabbnak:

  • játszunk
  • szinte minden edzésen más és más játékos feladatsort csinálunk, nincs két egyforma edzés
  • elsősorban a kicsik mentális jellemzőit fejlesztjük a fizikai feladatokon keresztül:
    • koncentráció és fókuszált figyelem
    • önbizalom, hit, magabiztosság
    • kiegyensúlyozottság és felszabadultság
    • a célok eléréséért való küzdeni akarás
    • túljutás a holtponton
    • egymás és az ellenfeleink tisztelete
    • csapat összetartozás, küzdelem egymásért, a csapattársainkért való feltétel nélküli kiállás
    • annak a tudatosítása, hogy nem a többieknél kell jobbnak lennünk, hanem befelé kell figyelnünk, és saját magunkból kell a maximumot kihoznunk
  • az életkori és az egyéni sajátosságokat szem előtt tartó gyakorlatokat végzünk, kisgyermekkorban elsősorban az idegpályák minél sűrűbb hálózatának a kialakítása a cél, ami később meghatározza, hogy a sportoló mennyire lesz ügyes
  • a testi egészséget megalapozó feladatokat csinálunk, mint pl. tudatosan felépített bemelegítés, talp torna, medence mobilizálás, légzéstechnikai gyakorlatok, esés gyakorlatok játékos formában, izom lazítás és nyújtás, stb.
  • magas szintű testtudat kialakítását célzó gyakorlatokat csinálunk, pl. a jobb kezünk gyűrűs ujjával érintsük meg a bal lapockánkat (ha most a munkahelyeden ülsz, és a kollégáid megkérdezték, hogy viszket-e a hátad, akkor az azt jelenti, hogy nincs minden veszve! 🙂 )

Meggyőződésem, hogy ezek olyan tevékenységek, amik nem csak a sportban, hanem az élet minden területén nagyon fontosak, és hasznára válnak a gyerekeknek!

Gyerek – szülő – edző háromszög („sportháromszög”)

A jó gyereksport edzés nem csak a gyerekek számára örömforrás, hanem a szüleik és természetesen az edzőik számára is. Úgy gondolom, hogy hosszú távon akkor működik igazán jól a gyerekek rendszeres sportolása, ha mindhárom szereplő tudja és érti, hogy mi a dolga és a szerepe ebben. Kezdjük azzal, amikor találkozunk a gyerekkel. Miért találkozunk vele? Valószínűleg azért, mert Anya vagy Apa elhozta edzésre valamiért. Most nem részletezném a különböző célokat, a szülői és edzői célmeghatározás, célképzés és ezek összehangolása legyen egy későbbi bejegyzés témája.

Szülő-gyerek kapcsolat

Tehát, eljönnek hozzánk a szülők a kicsivel: a szülő hatást gyakorol a gyerekre, és persze a gyerkőc is hatást gyakorol a szüleire (pl. elképesztő mozgásigénye van, és nem képes estére sem elfáradni 🙂 ), kommunikálnak egymással, és ennek az oda-vissza hatásnak az eredménye az edzésen való megjelenés.

Edző-gyerek kapcsolat

Az edzésen az edző elkezd foglalkozni a gyerekkel, ami egy folyamatos fókuszált figyelmet, koncentrációt, feltérképezést is kell, hogy jelentsen a részéről (és ez nem is maradhat abba egy pillanatra sem, amíg együtt dolgozik a leendő sportolóval!). A gyerek a viselkedésével, a mozgásán keresztül, a hangulatváltozásaival, verejtékezésével, a gondolkodási sebességének a változásával, a figyelem fókuszálásával és még rengeteg féle módon bombázza az edzőt információval az aktuális állapotáról. Nagyon hasznos, ha itt nincs jelen résztvevőlegesen a szülő (pl.: hallótávolságon belül), mert ilyen esetben a gyerek önkéntelenül felé is próbál jelezni, és fennáll a veszélye, hogy összemosódnak a közlési szándékok és módok. És a tapasztalatok szerint általában tovább ront a helyzeten, ha a szülő a gyerek jelzéseit megpróbálja „lefordítani” az edző számára. A gyerekekkel foglalkozó edzéseken különösen nagy jelentősége van, hogy a gyerek–edző kommunikáció ebben az értelemben „tiszta” maradjon. Amiből az edzőnek „olvasnia” kell, az nem a biztos otthoni bázis viselkedés / komfortzóna. A gyereksporttal foglalkozó edzők munkájának kulcs mozzanata, hogy tudják-e fogni, és képesek-e értelmezni a gyerekek által küldött jeleket, és ebben általában sokkal többet árt, mint használ a tolmácsolás. Vagy működik ez a kapcsolat közvetlenül, vagy nem. Sajnos (vagy nem sajnos) simán előfordulhat, hogy egy remek edző és egy kiváló sportoló nem passzol egymáshoz, így a közös munka eleve kudarcra van ítélve. De még ennek a felismeréséhez is fontos a közvetlen és zavartalan kommunikáció a sportoló és az edző között.

Szülő-edző kapcsolat

Ezzel együtt szülői támogatás nélkül szinte elképzelhetetlen a sikeres gyermekkori sportolás. Ezért az edzőnek rendszeresen egyeztetnie kell a szülőkkel a gyerekek sportolásával, aktuális fizikai és szellemi állapotával kapcsolatosan. Akkor tud jól működni a felnőttek (remélhetőleg pozitív) ráhatása a sportoló gyerekekre, ha előzetesen közös nevezőre tudnak jutni, és „egy irányba tudják húzni az evezőket”. Ebben a kapcsolatban is fontos, hogy a gyerek ne legyen aktív vagy passzív résztvevő, amikor a “nagyok” beszélnek róla. A megbeszélt stratégia értelemszerűen nem működhet jól, ha pontosan ismeri az, akin működnie kellene.

A nyíl iránya

A gyereksport szereplői között kölcsönös kétirányú kapcsolatok vannak. Lényeges, hogy a harmadik fél ezekben a kétszereplős kapcsolatokban “persona non grata” (természetesen az is abszurd, hogy a család szent életében az edző jelen legyen).

A sportháromszögnek egyfajta nyílként a gyerek irányába kell mutatnia: a három szereplőnek mindent a gyerek mindenek felett álló érdekében kell megtennie! A nyíl nem mutathat az edző felé, mert nem az ő személyes sportolói karrierjének a meghosszabbításán van a hangsúly, és jó esetben nem mutathat a szülő irányába sem, mert nem arra megy ki a játék, hogy a gyerek beteljesítse, amit esetleg a szülő gyerekként elmulasztott. Azért dolgozunk, hogy a gyerekek sokat és szívből mosolyogjanak. Akár még otthon is, amikor elmesélik, hogy mi történt velük edzésen.

Jól működő sportháromszög: a nyíl a gyerek irányába mutat!

Hering Antal
vezetőedző

Kategória: Kori blog

Az e-mail cím nem kerül publikálásra! Kötelező mezők: *

*