Barna Nelli, gyermekpszichológus írása

Jobb, gyorsabb, tökéletesebb = boldogabb?

Kedves Szülők!

Biztosan aggódtak, izgultak már csemetéjükért, akire éppen valamilyen megmérettetés várt. Ha most a szívükre teszik a kezüket, meg tudnák mondani, hogy valójában miért is aggódtak? Azért, hogy a legjobb, legügyesebb, legbátrabb, ..leg..leg…legyen? Vagy azért, hogy büszkén kihúzhassák magukat gyermekük sikeréért, netalán azért, hogy nehogy ciki legyen mások (család, más szülők) előtt, hogy az Önök gyermeke utolsó lett vagy csak közepes lett a felmérője? Ez a fajta érzés teljesen érthető, egészséges reakció. Óhatatlanul összehasonlítjuk más gyerekekkel a sajátunkat. Már egészen csecsemőkorban is tapasztalható, hogy a szülő azon aggódik, hogy gyermeke beszéd, mozgás fejlődése, szobatisztasága nem abban az ütemben zajlik, mint a szomszéd gyermeké. Miért is kellene, hogy mindenben jobb, gyorsabb, tökéletesebb legyen?

Sokszor azt tapasztalom, hogy nagyobb a versengés a szülők között, mint maguk a gyerekek között. Minden gyermek más, így minimális viszonyítási alap lehet egy másik lurkó. Gyermekünk karaktere, habitusa, személyisége részben genetikailag kódolt, azaz hozza magával az ősök örökségeit. Más részben azonban, az, hogy mi fog megszilárdulni, kibontakozni személyiségében az évek során, nagyban függ a környezetétől, azaz a szülőktől, a családtól, amely nevelgeti őt.

Kutatások rámutatnak például arra, hogy az iskolában elsajátított ismeretek csak nagyon kevés mértékben (18-20%) befolyásolják az életben való későbbi helytállást. A többi az érzelmi intelligencia függvénye. Akkor miért nem ezt tanítjuk a szociális kompetenciákkal együtt? Vagy a kreativitást és problémamegoldást, játékos tevékenységek formájában?

Hány gólt lőttél?!

A szülők nagy mértékben felelősek lehetnek abban, hogy gyermekük erősségei hogyan tudnak kibontakozni. Miért fontos, hogy a gyermek csak kiválóan teljesítsen? Miért baj, ha nem sikerül tökéletesen valami? Sikertörténetekről sokat hallunk, hogy milyen ügyes volt, aki megfelelt, csak arról nem beszélünk, hogy mi van azokkal a gyerekekkel, akik kiestek a „megmérettetésen”? Ezek a gyerekek vajon milyen visszajelzéseket kapnak a családtól? A gyermekek azt élhetik meg, te nem vagy elég ügyes, te nem vagy elég jó, azaz nem vagy elég szerethető.

Azt gondolom, valahol minden gyermekben kódolva van a szüleinek való megfelelési igény. Azonban nem mindegy az, hogy az elvárásainkat milyen módon kommunikáljuk gyermekünk felé. Azok a gyerekek, akik számára szüleik túl magasra teszik a képzeltbeli lécet, szorongást érezhetnek, ha nem úgy sikerülnek a dolgaik, ahogy a környeztük, azaz a szüleik elvárják tőlük. Belőlük válhatnak a maximalista, perfekcionista, kevésbé rugalmas, alkalmazkodási problémákkal küzdő, mindig tökéletességre törekvő felnőttek. Ismertem egy apukát, akinek a gyermeke csapatsportban jeleskedett, elsősorban szorgalmával érte el mindazt, amit elért. Minden mérkőzés után azt kérdezte az apa a fiától: „hány gólt lőttél?”. Ez a szülő vélhetően gólokban mérte a sikert, mellyel elérte, hogy gyermekének fokozott teljesítményszorongása volt a mérkőzések előtt, amely sokszor debilizálóan, azaz teljesítményét rontóan hatott rá. Az a szülő, aki csak a gólok, kiváló érdemjegyek, első helyezések fontosságát hangsúlyozza, nem biztos, hogy átsegíti gyermekét az első megmérettetések reális megélésben.

Nem tudom megcsinálni, nem vagyok rá képes!

Egy sikertelen felvételi, vesztes mérkőzés, elrontott zongora bemutató egy egész életre meghatározhatja a gyerek teljesítményhez való viszonyát. A magasabb teljesítményszorongás negatívan korrelál az önbecsüléssel, önértékeléssel. Sok olyan gyermeket láttam, akinél egy kezdeti erős kudarc a tanult tehetetlenséghez vezetett. A túlzott szorongás a koncentrációt is megzavarhatja. A koncentráció pedig kihathat a gyermek önbizalmára, önértékelésére, vagyis egy „ ördögi kör” indul el. Megmérettetések előtt folyamatosan azt ismétli magának, hogy én nem tudom, én nem vagyok képes, én nem tudok megfelelni. Sőt az adott helyzetet, iskolába, edzésre való menetelt is megpróbálja elkerülni, mindenféle okkal (hasfájás, hányinger, motiváció, érdeklődés hiánya). Mivel ezek a negatív önszuggesztiók önbeteljesítő jóslatként működnek, a gyereknek előbb-utóbb igaza is lesz.

Siker- és kudarckezelés, egészséges énkép

A siker, kudarc kezelésének megtanítására, az egészséges énkép kialakítására nagy hangsúlyt kellene fektetni, hiszen sokkal fontosabb hosszútávon, mint a pillanatnyi „jó” teljesítmény, ugyanis vélhetően minden szülő egy egészséges felnőttet szeretne látni gyermekéből, aki meg tudja állni majd a helyét az életben, megfelelően kezelve a sikereket, kudarcokat, legkülönbözőbb (teljesítmény) helyzeteket. A későbbi boldogulás szempontjából előnyösebb, ha egy gyerek csak „átlagos” teljesítményt nyújt, viszont egy olyan közösségbe jár, ahol összetartó, szociálisan jó közérzetű gyerekek vannak. Ebben a tekintetben a felnőtt, pedagógus, edző személyiségének lehet nagy szerepe.