Cori-Kör Alapítvány

Korcsolyaoktatás, tehetséggondozás, testi-lelki egészség gyerekeinknek

2 arany-, 1 ezüst- és 3 bronzérmet szereztek a jászberényi műkoris lányok a Jégpalotában

III. Valentin kupa, Jégpalota

2019. március 9-10-én rendezték meg a III. Valentin kupa, nemzetközi műkorcsolya versenyt a Jégpalotában (Vasas Jégcentrum). A verseny az elmúlt három évben valódi seregszemlévé nőtte ki magát, amelyre idén már több mint 170 korcsolyázó nevezett a különféle korcsoportokban és kategóriákban. Izgatottan vártuk ezt a versenyt, mert a miskolci Kelet-Magyarország Kupa óta a 10-12 éves korcsoportba tartozó lányaink most versenyeztek először, és azóta már átestek a tűzkeresztségen a 7-8 éveseink is. Ráadásul volt olyan sportolónk, aki magasabb szintű kategórába lépett, és most először próbálkozott versenyen is megugrani az Axelt.

A verseny szombaton kezdődött az egyéni műkorcsolyázók versenyszámaival. Jászberényt ezen a napon Zircher Flóra képviselte a 7 évesek korcsoportjában (ISU7 – CHICKS I.). Flóra nagyon szép kűrt futott, és bár a Lutz-Rittberger kombinációban rontott, összességében remekül helytállt, és végül a 14. helyen végzett.

Másnap a rekreációs versenyekkel folytatódott a kupa, ahol elsőként a Recreational B Bronze kategóriában Németh Nóráért és Szabó Dalmáért szoríthattunk. Mindketten fantasztikusak voltak, felülmúltak minden várakozást, Nóri az első, Dalma pedig a harmadik helyen végzett a kategóriában induló kilenc versenyző közül!

Németh Nóra kűrje a Valentin Kupán:

Szabó Dalma kűrje a Valentin Kupán:

Szarvas Boglárkának a Valentin Kupa volt az első olyan versenye, ahol már nem Bronze, hanem Silver kategóriában indult el, itt már nem 4, hanem 5 ugrást lehet bemutatni, köztük az Axlet is. Boginak nem volt egyszerű dolga, nem volt sok ideje gyakorolni az átalakított kűrjét, ráadásul a versenyen egy félreértés miatt egy rövidebb változatot raktak be a zenéjéből, és bár első nekifutásra versenyen az Axel még nem sikerült, összeségében ő is szépen oldotta meg a feladatot, és végül a 8. helyen végzett.

A képen balról jobbra: Szabó Dalma (Recr. B Bronze, 3. hely), Szarvas Boglárka (Recr. B Silver, 8. hely), Németh Nóra (Recr. B Bronze 1. hely)

I. Jégördög Kupa, Jégpalota

Egy héttel később, 2019. március 17-én, vasárnap rendezte meg a Jégördög SE az I. Jégördög Kupát, és a helyszín ezúttal is a Jégpalota volt, Káposztásmegyeren. Jászberényt öt korcsolyázónk képviselte a versenyen CHICKS I. (7 évesek), CUBS II. (8 évesek), valamint Recreational B Bronze és Silver kategóriákban (10-12 évesek).

A versenyt a 7 éves korcsoport kezdte (ISU7 – CHICKS I.), ahol hat versenyző mérte össze a tudását, köztük Zircher Flóra a Cori-Kör színeiben. Flórának sikerült nagyot előrelépnie az előző heti versenyhez képest mind a bemutatott elemekben, mind pedig a program komponensekben (skating skills, performance), és 20 pont feletti pontszámmal a második helyet szerezte meg, ami megint csak várakozáson felüli, kiváló eredmény!

Zircher Flóra kűrje a Jégördög Kupán:

A következő csoport a CUBS II. (8 évesek) volt, ahol Németh Flóra lépett jégre jászberényi színekben. Flórának ebben a szezonban (és életében 🙂 ) ez a második versenye volt, és bár nagyon izgult, több mint három ponttal sikerült megjavítania szezonbeli legjobbját, és végül a harmadik helyen végzett.

Németh Flóra kűrje a Jégördög Kupán:

Jöhettek a rekreációs kategóriák, elsőként a Recreational B Bronze csoport, ahol Németh Nóra és Szabó Dalma révén voltunk érdekeltek. Mindketten csaknem ugyanolyan szépen futottak, mint egy héttel korábban: Nórinak a Flip+Toeloop kombináció nem sikerült úgy, mint előző vasárnap, ezen kívül mindent szépen megcsinált, Dalma több mint egy ponttal magasabb pontszámot tudott elérni az előző heti eredményéhez képest, ő a nyitó Salchow+Rittberger+Toeloop ugráskombináció helyett ezúttal a nehezebb Lutz+Rittberger+Toeloop-pal érkezett, és minden elemet hibátlanul mutatott be. Végül nagyon szoros versenyben Dalma a harmadik, Nóri pedig a negyedik helyen zárta a Jégördög Kupát.

Hátra volt még a csattanó, Szarvas Boglárka csoportja, a Recreational B Silver, ahol újra drukkolhattunk azért, hogy az edzés után Boginak verseny körülmények között is sikerüljön hibátlan Axelt ugrania. Nem bízta a véletlenre, ezúttal megvolt az Axel, nem is egy, hanem rögtön kettő, és ahogy lenni szokott, az első jól sikerült ugráskombináció után szárnyakat kapott, a kűr hátralévő részében pedig már nem tudott hibázni! 🙂 Bogi ezzel a teljesítményével szintén 20 pont feletti pontszámot ért el, amivel kategóriájában teljesen megérdemelten aranyérmes lett!

Szarvas Boglárka kűrje a Jégördög Kupán:

Az elmúlt két hétvége alatt így összesítve 2 arany-, 1 ezüst- és 3 bronzérmet szereztek a jászberényi műkoris lányok a Jégpalotában, amihez szívből gratulálunk mindannyiuknak!

Külön köszönet az edzői stábnak: Gabrieli Adriennek, Hering Antalnak és Zircherné Mészáros Reginának!

Képgaléria a versenyekről (köszönet a fotókért Szabó Attilának!):

Berényi műkorisok a Jégvirág Kupán

Legfiatalabb korcsolyázóink is bemutatkoztak Miskolcon

2019. február 16-17-én rendezték a Jégvirág Kupa nemzetközi műkorcsolya versenyt Miskolcon. A versenyen a Cori-Kör Alapítvány két korisa is képviselte Jászberényt, a kifejezetten nívós mezőnyben. Németh Flóra a 8 évesek között (ISU8 – CUBS-II), Zircher Flóra pedig a 7 évesek korcsoportjában (ISU7 – CHICKS-I) lépett jégre. Mindketten remekül helytálltak első versenyükön, csaknem mindent meg tudtak mutatni a kűrjükben abból, amit sok-sok edzés eredményeként, kitartó gyakorlással megtanultak. Szép volt lányok, csak így tovább!

Külön köszönet a felkészítő edzőknek: Gabrieli Adriennek, Hering Antalnak és Zircherné Mészáros Reginának!

Képgaléria a versenyről:

Nagyszerűen kezdték a szezont a jászberényi műkoris lányok

Jászberényi műkorcsolya sikerek Miskolcon

2018. november 17-18-án rendezte meg a 13. Kelet-Magyarország Kupa Nemzetközi Műkorcsolya Versenyt a Havasszépe SE, a Miskolci Jégcsarnokban. Az idei verseny egyben helyt adott a korábbi Vidék bajnokságoknak megfelelő
1. Vidéki Egyesületek Műkorcsolya Kupájának is. 

A versenyen Jászberényt a Cori-Kör Alapítvány három versenyzője képviselte a 10-12 évesek korcsoportjában, mindhárman a Recreational Bronze kategóriában. Németh Nóra, Szabó Dalma és Szarvas Boglárka szezonbeli első versenyükön mindannyian gyönyörű kűröket futottak, és várakozáson felüli eredményt értek el! A Vidéki Egyesületek versenyét Dalma megnyerte, Nóra ezüst-, Bogi pedig bronzérmet nyert, így mindhárom érem Jászberénybe, a Cori-Kör versenyzőihez vándorolt! Összesítésben Dalma második, Nóra negyedik, Bogi pedig ötödik helyezést ért el a kategóriájukban induló kilenc versenyző közül!

A képen balról jobbra: Szabó Dalma (vidék bajnokság 1. hely, összesítés 2. hely), Németh Nóra (vidék bajnokság 2. hely, összesítés 4. hely), Szarvas Boglárka (vidék bajnokság 3. hely, összesítés 5. hely)

Tovább

I. Nagy Jeges Nap – képes beszámoló

Kedves Korisok, Szülők, Érdeklődők, Sportbarátok!

Egy-két hónappal ezelőtt azon gondolkodtunk a hokisokkal és a gyorskorisokkal közösen, hogy Jászberényben hagyományosan május utolsó hétvégéjén van a sportágválasztó rendezvény (idén is), amikor nálunk már nincs jég, így ilyenkor a jeges sportok képviselői csak toporognak kint a szigeten, és próbálnak kitalálni mindenféle pótmegoldást, hogy a sportágaikat népszerűsítsék. Így született meg az ötlet, hogy hagyományteremtő céllal megrendezzük a „Nagy Jeges Napot” a jégcsarnokban, egy hónappal korábban, így idén már bárki kipróbálhatta ezeket a nagyszerű sportágakat a természetes közegükben, a jégen is.

jeges_nap_fb_fi

A Nagy Jeges Nap programját úgy állítottuk össze, hogy a Cori-Kör Alapítvány által szervezett, 6 hónapos óvodai korcsolya program zárórendezvényére is itt kerüljön sor, így az a több mint 100 óvodás, aki rendszeresen részt vett a program foglalkozásain és a záró vetélkedőn, a vetélkedő után rögtön ki is tudta próbálni a különböző sportágakat. Tovább

Korizás április végén?! – “Gyere korizni!” ki-mit-tud beszámoló

Kedves Érdeklődők, Barátaink!

20150425_gyerekorizni_kimittud_fiIdén áprilisban újabb mérföldkőhöz érkeztünk. Most először fordult elő velünk, hogy elő kellett keresnünk a korcsolyákat a februári jégpálya zárás után is, ráadásul mindezt április végén, gyönyörű tavaszi napsütésben! Meghívót kaptunk a 2014-’15- ös “Gyere korizni!” program országos záró rendezvényére, a „Ki mit tud?” váltóversenyre, a fővárosi Gyakorló Jégcsarnokba. A gyerekek és a szülők is nagy örömmel fogadták a hírt, és „jeges” lázban égve várták az április 25-i szombatot, amikor is útnak indulhattunk Budapestre korizni. Mint már említettem, vízválasztó dolog ez számunkra, hiszen a nálunk sportoló gyerekek most korcsolyázhattak első alkalommal a honi korcsolyasport egyik fellegvárának számító csarnokban. Tovább

Élménybeszámoló a Városi Futónapról

Kedves Korisok, Szurkolók, Barátok, Érdeklődők!

IMG_6975A Városi Futónapot idén október 19-én rendezte meg a Jászberényi Triatlon Egyesület. Ezen a versenyen immáron hagyományosan (3. éve) mindig részt veszünk. Egyrészt a nagyon kellemes késő nyári-kora őszi időpont miatt (remek alkalom a természet lágy ölén való futásra / sportolásra), másrészt kiválóan állították össze a szervezők a korosztályokat és távokat (remek szervezés), harmadrészt pedig nagyszerű alkalom nekünk modellezni a verseny körülményeket. Tovább

Koris Szülők sikere a maraton váltón

Sziasztok Nekünk Szurkolók!

Koris Szülők csapata - K&H maraton váltó 2014Bizonyára sokan tudtátok, milyen eseményre készültünk az elmúlt hetekben. Nagyon komoly erőfeszítést igénylő munkáról nem volt itt szó, párszor összejöttünk megbeszélni és futni. Komoly edzéstervre már nem volt időnk, eldöntöttük, hogy a magunk örömére, és persze a gyerekeink „szórakoztatására” elindulunk a K&H maraton váltón. Hogy ez milyen jó ötlet lesz, azt persze nem is sejtettük… 🙂 Tovább