Cori-Kör Alapítvány

Korcsolyaoktatás, tehetséggondozás, testi-lelki egészség gyerekeinknek

Példa nélküli összefogás a jeges utánpótlásért Jászberényben

Kedves Szülők, Érdeklődők, Sportbarátok!

Az elmúlt hetekben nagy örömünkre olyan eseményeknek voltunk részesei, amelyek hosszú távon meghatározó jelentőségűek lehetnek a jászberényi, és talán túlzás nélkül az egész magyar jeges sport szempontjából is. A jégcsarnok megnyitásával Jászberényben is elindult az óvodák számára az Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) utánpótlás programja, a “Gyere korizni!” program Hering Antal műkorcsolya edző vezetésével, amelybe minden várakozást felülmúló létszámban és lelkesedéssel kapcsolódtak be a berényi óvodások.

GyereKorizni_Jaszberenyben

Ezzel egy időben több alkalommal is összegyűltek városunkban a három jeges sportág, a jégkorong, a gyorskorcsolya és a műkorcsolya országos és helyi vezetői, a helyi önkormányzat illetékesei, és az oktatási intézmények vezetői, és egy összehangolt, közös jeges utánpótlás program kidolgozása és megvalósítása mellett döntöttek. A közösen elfogadott koncepció szerint, az óvodákban elindított “Gyere korizni!” program kibővítésre kerül, amely mind a jégkorong, mind a gyorsasági ágazat (short track, long track), mind pedig a pontozásos ágazat (műkorcsolya, jégtánc, szinkronkorcsolya) szakmai szempontjainak megfelelő, biztos alap-korcsolyatudást fog adni a résztvevő gyerekeknek. Az új jégcsarnok mellett lévő SZIE Gyakorló Sport Általános Iskola és Gimnázium korcsolyatagozatos osztályába jelentkező gyerekek szeptembertől már várhatóan nyolc hónapon át az óvodában elkezdett “Gyere korizni!” programban folytathatják a korcsolyázást, ami a Sportiskola alsó tagozatában beépül az iskolai tantervbe. A korcsolyatagozatosok pár év alapozás után választhatnak majd, hogy a gyorskori, a műkori vagy a hoki irányába szeretnének-e továbblépni. Mind a gyerekek, mind pedig a szülők számára rendkívül fontos szempont, hogy az iskola vezetése és pedagógusai elkötelezettek abban, hogy a sporttagozatos osztályokba járó gyerekek tanulmányait összehangolják a sportolással, az edzésekkel, az edzőtáborokkal és később a versenyzéssel, ezzel gyakorlatilag egyfajta sportakadémiai képzést biztosítva számukra.

A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) kampányfilmje (a MOKSZ hozzájárulásával)

A szakmai program kidolgozásába Engi Klárán, a “Gyere korizni!” program alapítóján és országos koordinátorán kívül bekapcsolódik Telegdi Attila, a gyorsasági ágazat szakmai vezetője, a magyar rövid pályás gyorskorcsolyázók szövetségi kapitánya, valamint Darryl Easson, a Magyar Jégkorong Szövetség kanadai származású edzőmentora is, akik szintén részt vettek a jászberényi találkozókon. A szakmai bizottságban a jászberényi önkormányzatot Sipos Zoltán képviseli, aki maga is komoly tapasztalattal rendelkezik a jeges utánpótlás nevelés terén (jégkorong, műkorcsolya), 1990-ben pedig tagja volt a magyar bajnoki aranyérmes jászberényi jégkorong csapatnak. Ezzel egyedülálló összefogás jön létre Jászberényben a három jeges sportág között, amit a megbeszéléseken jelen lévő szövetségi vezetők, Bálint Csaba, a MOKSZ pontozásos ágazatának igazgatója, Darázs István, a MOKSZ gyorsasági ágazatának igazgatója és Kovács Zoltán, a Jégkorong Szövetség főtitkára is teljes támogatásáról biztosított. Az együttműködés eredményeként a korcsolyázni vágyó gyerekek így páratlan lehetőséget kapnak a jeges sportágakban való eredményes szereplésre, vagy akár csak egy egészséges, sportos életmód kialakítására.

A Magyar Jégkorong Szövetség kampányfilmje (az MJSZ hozzájárulásával)


A SZIE Gyakorló Sport Általános Iskola és Gimnázium ismertetője

Letöltés PDF formátumban→

gyakorlo_logo

Pomazine_Ildiko_iskolaigazgato

Oktató-nevelőmunkánk fő irányát az angol nyelv és a matematika oktatása mellett a sport határozza meg. Hét éve alsó tagozatban felmenő rendszerben megkezdtük a köznevelési típusú sportiskolai rendszer kiépítését. A 2015/2016-os tanévben három sportiskolai osztály indítását tervezzük, melyek közül a korcsolya tagozattal működő osztályban az óvodában megkezdett „Gyere korizni!” programot szeretnénk folytatni.

Sportiskolai képzésünk biztosítja, hogy a gyermekek megfelelő előképzettségre tegyenek szert a sportágválasztásban. Az iskola tevékenységének központjában a testnevelés áll, feladatunk a város sportegyesületeivel való együttműködés keretében az utánpótlás-nevelés, a tehetségek felkutatása és felkészítése a versenysportra. A minőségi sporthoz biztosítottak a tárgyi és a személyi feltételek iskolánkban, a helyi sportegyesületekkel és a sportágak országos szakszövetségeivel jó munkakapcsolat épült ki az elmúlt évek során.

A márciusban tartandó sportképesség felmérés alapján kiválogatott leendő sportiskolás tanulók számára biztosítjuk a helyi tantervben megfogalmazott követelmények elsajátítása mellett tehetségük kibontakoztatását a testnevelés, sport területén. Az iskolában tanuló és a város sportegyesületeiben versenyszerűen sportoló tanulók elé magas szintű, de életkoruknak és képességeiknek megfelelően differenciált, teljesíthető követelményeket állítunk a sportban. Az első négy évfolyamon kialakítjuk diákjainkban azokat a sportolói személyiségjegyeket, melyek birtokában képesek sportszerű versenyzésre, a siker és a kudarc által kiváltott emberi érzelmek megfelelő kinyilvánítására, a sportszerűségre.

Óvodásoknak szóló programjaink:
Farsangi játszóház: 2015. február 17. 16.00
Iskolák tájékoztatója szülők részére a Központi Óvodában: 2015. február 18.
Tájékoztató szülői értekezlet, játszóház a gyerekeknek: 2015. március 2. 17.00
Sportfoglalkozás a fizikai képességmérés anyagából: 2015. március 10. 16.30
Fizikai képességmérés: 2015. március 16-17. (A pontos időpontról később adunk tájékoztatást.)
Az érdeklődő szülőnek személyesen az iskolában és telefonon is (06302979783) örömmel adunk tájékoztatást programjainkról. WEB: http://gyakorlo.abk.szie.hu

Kategória: Hírek

Az e-mail cím nem kerül publikálásra! Kötelező mezők: *

*