Cori-Kör Alapítvány

Korcsolyaoktatás, tehetséggondozás, testi-lelki egészség gyerekeinknek

Élménybeszámoló a Városi Futónapról

Kedves Korisok, Szurkolók, Barátok, Érdeklődők!

IMG_6975A Városi Futónapot idén október 19-én rendezte meg a Jászberényi Triatlon Egyesület. Ezen a versenyen immáron hagyományosan (3. éve) mindig részt veszünk. Egyrészt a nagyon kellemes késő nyári-kora őszi időpont miatt (remek alkalom a természet lágy ölén való futásra / sportolásra), másrészt kiválóan állították össze a szervezők a korosztályokat és távokat (remek szervezés), harmadrészt pedig nagyszerű alkalom nekünk modellezni a verseny körülményeket. Tovább

Koris Szülők sikere a maraton váltón

Sziasztok Nekünk Szurkolók!

Koris Szülők csapata - K&H maraton váltó 2014Bizonyára sokan tudtátok, milyen eseményre készültünk az elmúlt hetekben. Nagyon komoly erőfeszítést igénylő munkáról nem volt itt szó, párszor összejöttünk megbeszélni és futni. Komoly edzéstervre már nem volt időnk, eldöntöttük, hogy a magunk örömére, és persze a gyerekeink „szórakoztatására” elindulunk a K&H maraton váltón. Hogy ez milyen jó ötlet lesz, azt persze nem is sejtettük… 🙂 Tovább

Sportolj velünk!

Kedves Szülők!

Hajrá Anya!Ezúttal Benneteket hívunk sportolni! Idén június 15-én rendezik meg a 21. KH maraton- és félmaratonváltót az 56-osok terén. A feladat: jól érezni magunkat együtt, és teljesíteni fejenként 7 km-t! 🙂 Egy csapat max. 6 főből áll, de nagy öröm lenne számunkra, ha két vagy több „Berényi Műkoris Anyukák és Apukák” csapat is összejönne! Tovább