Cori-Kör Alapítvány

Korcsolyaoktatás, tehetséggondozás, testi-lelki egészség gyerekeinknek

A Jászberényi Jégcsarnok ünnepélyes megnyitójára

Kedves Barátaink!

Előttünk egy meghívó, melyben az áll, hogy ezen a csütörtökön tartják a Jászberényi Jégcsarnok ünnepélyes megnyitóját, melyre meghívnak bennünket is. Úgy gondoljuk, ez itt most valóban az ünneplés ideje! Sok vita és küzdelem övezte hosszú éveken át a jászberényi jégpálya (jégpályák) sorsát, és egészen biztosan lesznek a jövőben is további küzdelmek az üzemeltetés, a jégbeosztás, és még ki tudja, mi minden körül. Most azonban álljunk meg egy pillanatra, vegyünk egy mély levegőt, és örüljünk együtt ennek az eseménynek, amelyre oly’ régóta vártunk nagyon sokan ebben a városban! A magunk részéről megemeljük a kalapunkat, és köszönetet mondunk mindenkinek, aki csak egy szöggel is hozzájárult ahhoz, hogy Jászberényben egy ilyen színvonalú fedett jégpálya létrejöhetett! Meggyőződésünk, hogy a gyerekek (és a felnőttek), akik mostantól az év nagyobbik részében jégre léphetnek, fantasztikus lehetőségek kapujában állnak!

Berényi hokisok, gyorskorisok, műkorisok és hobbi korisok – HAJRÁ!!!!! 🙂 Tovább

Hat felejthetetlen hét: a Gyere korizni! program bemutatkozása Jászberényben

Meddig lehet eljutni a gyerekekkel hat alkalommal…?

Ez a kérdés motoszkált nagyon sok mindenkiben, amikor a jégcsarnok idei hat hetes próbaüzemére elindítottuk Jászberényben is az Országos Korcsolyázó Szövetség utánpótlás programját, a “Gyere korizni!” programot. Aztán jöttek a berényi óvodások, és szemernyi kérdőjelet sem hagytak maguk után! Olyan lelkesedéssel álltak neki a kori tanulásnak, hogy az még a sokat tapasztalt edzőknek és pedagógusoknak is komoly meglepetést okozott.

_MG_2424 Tovább

Koriedzés felnőtteknek február 1-től

Kedves érdeklődők, szülők, lélekben gyerekek, kezdők és újrakezdők, haladók és mozogni vágyók!

2015-01-21-17-39_1000139-2A szakosztályunkba járó gyerekek edzései alatt sok-sok szülő álldogál a pálya mellett fagyoskodva, büszke mosollyal figyelve csemetéjét. Látva a tekintetüket, és beszélgetve néhányukkal egyértelművé vált számunkra, hogy a felnőttek legalább annyira szeretnének rendszeresen mozogni, és megtanulni „tisztességesen” korizni, mint a kicsik. Úgy határoztunk, hogy 2015. februárjában felnőttek számára is elindítjuk a koriedzéseket heti kétszer. korcsolyaedzes_felnotteknekA felnőtt edzések február 1-én, vasárnap indulnak a jászberényi jégcsarnokban, és innentől minden szombaton és vasárnap, a közönség-korcsolyázás előtt, reggel 8-tól 9-ig lesznek. További részletek és jelentkezés itt! Szeretettel várunk Benneteket!

 

Januárban indul a “Gyere korizni!” program Jászberényben!

Kedves Szülők, Érdeklődők, Sportbarátok!

Gyere korizni! logoFontos esemény történt decemberben a házunk táján, amiről szeretnénk első kézből is tájékoztatni Benneteket. A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) 2013-ban útjára indította országos utánpótlás programját, a “Gyere korizni!” programot, amelynek keretében 4-7 éves gyerekek korcsolyatanulását támogatja, hogy a legfiatalabb korosztály számára a korcsolyatanulás elérhető, biztonságos és hatékony legyen. 2015. januárjától Budapest, Szeged, Miskolc, Debrecen és Sátoraljaújhely után Jászberény is bekapcsolódik a programba, így az év elejétől a berényi ovisoknak is lehetősége nyílik, hogy a koris alapokat óvoda időben, korcsolya szakedzőktől sajátítsák el, a MOKSZ által összeállított szakmai program szerint. Tovább

Ki szúrta le szegény Rittbergert?

Kis ugráshatározó mű(kori)kedvelőknek

műkorcsolya ugrásokNem tudom, voltatok-e már úgy vele műkorcsolya közvetítés közben, hogy ámulattal hallgattátok, ahogy a meghívott szakkommentátor nagy átéléssel suttogta a mikrofonba, hogy most éppen egy axelt, egy rittbergert vagy egy tólupot láttunk. Atyavilág, mégis hogy a túróba tudja megkülönböztetni az ugrásokat? Az egyik cimborám mesélte egyszer, hogy ők a feleségével azt szokták játszani ilyenkor, hogy megpróbálják megtippelni, vajon éppen milyen ugrást láttak, de bevallotta, hogy az esetek nagy részében nem hogy az ugrás fajtáját, de még a fordulatok számát sem sikerül eltalálniuk egyiküknek sem. A mai Kori blog bejegyzésben arra teszek kísérletet, hogy egy kicsivel „fogyaszthatóbbá” tegyem a műkorcsolya ugrásfajtákat. Tovább