Cori-Kör Alapítvány

Korcsolyaoktatás, tehetséggondozás, testi-lelki egészség gyerekeinknek

Gőzerővel készül a csapat az Adventi Kori Gálára

Kedves Barátaink!

Múlt szombaton, Bori-Szűcs Kata vezetésével, dupla edzéssel készült a Cori-Körös csapat a december 17-én megrendezésre kerülő II. Adventi Kori Gálára. A közös koreográfiák gyakorlásának egy-egy pillanatát Gémesi Balu örökítette meg.

Ne feledjétek: december 17-én, szombaton, 16:00-kor mindenkit szeretettel várunk a Jászberényi Jégcsarnokba az Adventi Gálánkra, ahol a Cori-Kör Alapítvány minden korosztálya bemutatkozik! A belépés díjtalan!

Ki szúrta le szegény Rittbergert?

Kis ugráshatározó mű(kori)kedvelőknek

műkorcsolya ugrásokNem tudom, voltatok-e már úgy vele műkorcsolya közvetítés közben, hogy ámulattal hallgattátok, ahogy a meghívott szakkommentátor nagy átéléssel suttogta a mikrofonba, hogy most éppen egy axelt, egy rittbergert vagy egy tólupot láttunk. Atyavilág, mégis hogy a túróba tudja megkülönböztetni az ugrásokat? Az egyik cimborám mesélte egyszer, hogy ők a feleségével azt szokták játszani ilyenkor, hogy megpróbálják megtippelni, vajon éppen milyen ugrást láttak, de bevallotta, hogy az esetek nagy részében nem hogy az ugrás fajtáját, de még a fordulatok számát sem sikerül eltalálniuk egyiküknek sem. A mai Kori blog bejegyzésben arra teszek kísérletet, hogy egy kicsivel „fogyaszthatóbbá” tegyem a műkorcsolya ugrásfajtákat. Tovább