Cori-Kör Alapítvány

Korcsolyaoktatás, tehetséggondozás, testi-lelki egészség gyerekeinknek

Gyere Korizni!

Kedves szülők, érdeklődők!

Koris tehetséggondozó csoportot indítunk 4-9 éves gyerekek számára a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség támogatásával! A csoport foglalkozásai szerdánként (jég), csütörtökönként (tornaterem) és szombatonként (jég) vannak. A részvételi díj 5.000 Ft/fő/hónap.
Szeretettel várunk Benneteket, keressetek minket bátran, jelentkezni a lenti plakáton lévő elérhetőségeken vagy ide kattintva tudtok!

Újra startol a felnőtt kori edzés a jászberényi jégen

Sziasztok Felnőtt Korisok!

Október 24-én, szombaton hivatalosan is megnyílt a nagyközönség előtt a Jászberényi Jégcsarnok!  Ez azt is jelenti, hogy eljött az idő, amire annyit vártunk tavaly óta, és jövő hét szombattól újra elindítjuk a felnőtt korcsolya edzéseket, ezúttal azonban nem csak hat hetünk, hanem hat egész hónapunk lesz arra, hogy hétvégenként együtt sportoljunk a jégen. Szeretettel várunk minden kezdőt, haladót és mozogni vágyót, mindenkit, aki kedvet érez ahhoz, hogy egy remek csapat tagja legyen, és közelebbről is megismerkedjen ezzel a csodálatos sporttal.

Az irgalmat nem ismerő edzők: Hering Antal (műkorcsolya edző) és Szöllősi Szabolcs (gyorskorcsolya edző, sokszoros magyar bajnok gyorskorcsolyázó) 🙂
Az első edzés időpontja: 2015. november 7., szombat, 8:00-9:00.
További részletek és jelentkezés itt! Gyertek bátran!

Egy kis jeges kedvcsináló az előző szezon edzéseiről:

Hat felejthetetlen hét: a Gyere korizni! program bemutatkozása Jászberényben

Meddig lehet eljutni a gyerekekkel hat alkalommal…?

Ez a kérdés motoszkált nagyon sok mindenkiben, amikor a jégcsarnok idei hat hetes próbaüzemére elindítottuk Jászberényben is az Országos Korcsolyázó Szövetség utánpótlás programját, a “Gyere korizni!” programot. Aztán jöttek a berényi óvodások, és szemernyi kérdőjelet sem hagytak maguk után! Olyan lelkesedéssel álltak neki a kori tanulásnak, hogy az még a sokat tapasztalt edzőknek és pedagógusoknak is komoly meglepetést okozott.

_MG_2424 Tovább

Példa nélküli összefogás a jeges utánpótlásért Jászberényben

Kedves Szülők, Érdeklődők, Sportbarátok!

Az elmúlt hetekben nagy örömünkre olyan eseményeknek voltunk részesei, amelyek hosszú távon meghatározó jelentőségűek lehetnek a jászberényi, és talán túlzás nélkül az egész magyar jeges sport szempontjából is. A jégcsarnok megnyitásával Jászberényben is elindult az óvodák számára az Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) utánpótlás programja, a “Gyere korizni!” program Hering Antal műkorcsolya edző vezetésével, amelybe minden várakozást felülmúló létszámban és lelkesedéssel kapcsolódtak be a berényi óvodások.

GyereKorizni_Jaszberenyben

Ezzel egy időben több alkalommal is összegyűltek városunkban a három jeges sportág, a jégkorong, a gyorskorcsolya és a műkorcsolya országos és helyi vezetői, a helyi önkormányzat illetékesei, és az oktatási intézmények vezetői, és egy összehangolt, közös jeges utánpótlás program kidolgozása és megvalósítása mellett döntöttek. Tovább

Gyere korizni! program – Fürkész ovi a jégen

Kedves Szülők, Érdeklődők, Sportbarátok!

Két héttel ezelőtt, a jászberényi jégcsarnok megnyitásával egy időben elindult Jászberényben az óvodásoknak szóló “Gyere korizni!” program. Az első két héten több mint 250 jászberényi óvodás csatlakozott a programhoz, és tette meg az első lépéseit a jégpályán Bogi néni és Anti bácsi szárnyai alatt. Képgalériánkban a Fürkész ovisok foglalkozásának pillanatai láthatóak.

Koriedzés felnőtteknek február 1-től

Kedves érdeklődők, szülők, lélekben gyerekek, kezdők és újrakezdők, haladók és mozogni vágyók!

2015-01-21-17-39_1000139-2A szakosztályunkba járó gyerekek edzései alatt sok-sok szülő álldogál a pálya mellett fagyoskodva, büszke mosollyal figyelve csemetéjét. Látva a tekintetüket, és beszélgetve néhányukkal egyértelművé vált számunkra, hogy a felnőttek legalább annyira szeretnének rendszeresen mozogni, és megtanulni „tisztességesen” korizni, mint a kicsik. Úgy határoztunk, hogy 2015. februárjában felnőttek számára is elindítjuk a koriedzéseket heti kétszer. korcsolyaedzes_felnotteknekA felnőtt edzések február 1-én, vasárnap indulnak a jászberényi jégcsarnokban, és innentől minden szombaton és vasárnap, a közönség-korcsolyázás előtt, reggel 8-tól 9-ig lesznek. További részletek és jelentkezés itt! Szeretettel várunk Benneteket!