Kedves szülők, érdeklődők!
Koris tehetséggondozó csoportot indítunk 4-9 éves gyerekek számára a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség támogatásával! A csoport foglalkozásai szerdánként (jég), csütörtökönként (tornaterem) és szombatonként (jég) vannak. A részvételi díj 5.000 Ft/fő/hónap.
Szeretettel várunk Benneteket, keressetek minket bátran, jelentkezni a lenti plakáton lévő elérhetőségeken vagy ide kattintva tudtok!







Idén áprilisban újabb mérföldkőhöz érkeztünk. Most először fordult elő velünk, hogy elő kellett keresnünk a korcsolyákat a februári jégpálya zárás után is, ráadásul mindezt április végén, gyönyörű tavaszi napsütésben! Meghívót kaptunk a 2014-’15- ös “Gyere korizni!” program országos záró rendezvényére, a „Ki mit tud?” váltóversenyre, a fővárosi Gyakorló Jégcsarnokba. A gyerekek és a szülők is nagy örömmel fogadták a hírt, és „jeges” lázban égve várták az április 25-i szombatot, amikor is útnak indulhattunk Budapestre korizni. Mint már említettem, vízválasztó dolog ez számunkra, hiszen a nálunk sportoló gyerekek most korcsolyázhattak első alkalommal a honi korcsolyasport egyik fellegvárának számító csarnokban.

Fontos esemény történt decemberben a házunk táján, amiről szeretnénk első kézből is tájékoztatni Benneteket. A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) 2013-ban útjára indította országos utánpótlás programját, a “Gyere korizni!” programot, amelynek keretében 4-7 éves gyerekek korcsolyatanulását támogatja, hogy a legfiatalabb korosztály számára a korcsolyatanulás elérhető, biztonságos és hatékony legyen. 2015. januárjától Budapest, Szeged, Miskolc, Debrecen és Sátoraljaújhely után Jászberény is bekapcsolódik a programba, így az év elejétől a berényi ovisoknak is lehetősége nyílik, hogy a koris alapokat óvoda időben, korcsolya szakedzőktől sajátítsák el, a MOKSZ által összeállított szakmai program szerint.