Kedves Érdeklődők, Barátaink!
Idén áprilisban újabb mérföldkőhöz érkeztünk. Most először fordult elő velünk, hogy elő kellett keresnünk a korcsolyákat a februári jégpálya zárás után is, ráadásul mindezt április végén, gyönyörű tavaszi napsütésben! Meghívót kaptunk a 2014-’15- ös “Gyere korizni!” program országos záró rendezvényére, a „Ki mit tud?” váltóversenyre, a fővárosi Gyakorló Jégcsarnokba. A gyerekek és a szülők is nagy örömmel fogadták a hírt, és „jeges” lázban égve várták az április 25-i szombatot, amikor is útnak indulhattunk Budapestre korizni. Mint már említettem, vízválasztó dolog ez számunkra, hiszen a nálunk sportoló gyerekek most korcsolyázhattak első alkalommal a honi korcsolyasport egyik fellegvárának számító csarnokban. Tovább